Egy céges weboldal elsődleges célja meggyőzni és informálni a látogatókat, így a szöveges tartalmat ennek megfelelően kell felépíteni. Többek közül emiatt telhet hetekbe, akár hónapokba egy honlap tartalmának kialakítása.
1.Mivel foglalkozol
Már a főoldal felső részéből ki kell derülnie kinek és miben tudsz segíteni, helyhez kötött szolgáltatásnál (fizikai bolt, szerelési munkák, fodrász stb.) helyileg hol dolgozol. Ezen kívül segíti a meggyőzést, ha egyértelművé teszed miben különbözik a vállalkozásod a versenytársaktól, milyen előnyei vannak a szolgáltatásaidnak.
2.Árak
Többféle megközelítés is van, hogy szerepeljenek-e árak a weboldalon, mindenképp érdemes feltüntetni. Ezzel elkerülhetők a felesleges árajánlatkérések, telefonok, valamint a látogató számára is egyszerűbb, nem kell felvennie a kapcsolatot olyan szolgáltatóval, akinek az árait nem tudja vagy nem szeretné megfizetni. Összeségében mindkét félnek időt spórol.
Ha nem fix árakon dolgozol és sok tényezőtől függ mennyibe kerül, akkor minimum-maximum árakat vagy csomagajánlatokat adj meg.
3.Szolgáltatások
Talán egyértelmű, hogy az általad kínált szolgáltatásokat fel kell tüntetni a weboldalon, mert az érdeklődők főként ez alapján tudják eldönteni tudsz-e segíteni abban amit szeretne. Érdemes részletesen leírni, mivel foglalkozol és kinek tudsz segíteni, akár azt is kinek nem, milyen folyamata van a szolgáltatásodnak. Emiatt célszerű évente frissíteni az általad kínált szolgáltatások listáját (és az árakat).
4.Korábbi referenciák vagy ügyfélvélemények
Az előző munkáid vagy korábbi ügyfeleid véleménye segít meggyőzni a látogatót, hogy valóban megfelelő minőségben dolgozol, milyen jellegű munkákkal foglalkozol leginkább, milyen szakterülen vagy profi, például logótervezésben vagy éppen marketingben van inkább tapasztalatod. A vélemények pedig igazolást adnak, hogy valóban te vagy a jó választás.
Megjegyzés: Az ügyfélvéleményeket 2022 óta csak igazoltan lehet feltüntetni a weboldalon, ez hitelesíti, hogy nem kitalált vélemények szerepelnek az oldalon.
5.Elérhetőség
Mondanom sem kell, az alapvető elérhetőségi adatok, mint az e-mail cím, telefonszám, vagy akár kapcsolati űrlap fontosak, fizikai bolt esetén ezeken kívül kell cím és nyitvatartás is.
Értelemszerűen olyan elérhetőséget adj meg, ahol rövid időn belül elérhető vagy, ha 2 hét múlva tudsz csak egy e-mailre válaszolni, akkor adj meg telefonszámot, ha pedig egész nap megbeszéléseid vannak és nem tudod felvenni a telefont akkor szerencsésebb inkább e-mailt vagy űrlapot használni.
Gördülékenyebbé teheted a folyamatot, ha űrlappal a gyakran feltett kérdéseket, fontos információkat előre bekéred az érdeklődőktől.
6.Gyakori kérdések
Minél több információhoz jut a látogató, annál könnyebben tud dönteni, tehát jó ha szerepelnek a gyakori kérdések a honlapon, kezdve az alapvetőbb információktól a szolgáltatás kisebb részleteiig, (hogyan dolgozol, milyen határidők vannak, fizetési módok, stb..).
A tájékoztatáson kívül a hitelességedet is növeli, hiszen a feltüntetett kérdésekből már látszik, hogy van tapasztalatod azon a területen, tudod milyen problémái szoktak lenni az ügyfeleknek. Ráadásul ezzel is időt spórolsz, mert az ilyen egyszerűen megválaszolható kérdéseket is e-mailben vagy telefonon kérdeznék meg, ehelyett már szerepel a honlapon.
+Bemutatkozás
Nem kötelező tartalmi elem és a vállalkozás tevékenységétől, típusától is függ, de a látogatókban növeli a szimpátiát, ha tudják ki van egy vállalkozás mögött, ezért jó ha szerepel egy bemutatkozás rész vagy akár külön oldal a honlapod.
Ennek nem az önéletrajzodnak kell tartalmaznia, a látogatót nem az érdekli mikor végezted el a középiskolát. Inkább oszd meg a történetedet, hogy kezdtél a szakmáddal foglalkozni, hogyan dolgozol, milyen előnyei vannak a közös munkának.